Táv: 30 km
Szint: 1520 m
Szintidő: 9 óra
Saját idő: 7 óra 45 perc
Valóban kell ez nekem?
Hát eljött ez a reggel is… Csak ültem fáradtan az ágy szélén és azon agyaltam, kell-e ez ma nekem? Előző nap este szakadt az eső és még ébredéskor is szemerkélt… Fáradt vagyok és még enyhén fájt a karom a friss tetoválás miatt… Kell ez nekem? Végül győzött az erő és öltözködni kezdtem, majd bepakoltam a kis túramotyómat és irány Budaörs.
Már odafelé előjött az emberundorom mikor a 3-as metró pótlásául szolgáló aszalóba felszálltam. Gondoltam magamban: “már csak ezt bírjam ki és a csendes hegyek nemsokára magukhoz ölelnek”. Már a kelenföldi megállónál jártam, de csak nem derült ki az ég sem és hatalmas szél lökdösött fel a buszra. Még mindig azon vacilláltam, hogy ma ez így, ebben a formában erős lesz.
Akkor induljunk!
Megérkeztem a Decathloni rajtba, átvettem az itineremet és nekilódultam a távnak. A Kőhegy felé vezető városi szakaszon még küzdöttem magammal és kerültem a sarat, míg lehetett, de mikor felértem a hegyre és elém tárult a panoráma, elmúlt minden gondom, és előbújt a teljesítő énem, aki nem adja fel ilyen könnyen. Kezdő túrázói transzban és mámorban kezdtem siklani a kitűzött 250 km-es teljesítésemhez szükséges távomhoz. Szemügyre vettem a kőhegyi magasztos kis templomot és már nyomultam is tovább, be a sűrűbe a piros jelzésen, a Széchenyi gyermekvasút állomás felé.
Utamat először ragacsos sár kísérte, de mikor már a Piktortégla üregekhez értem, átvette az irányító szerepet a hó és a fagy. Ahogy az állomás felé közeledtem, egyre jobban támadt fel a szél és Csillebércnél már az arcszőröm is durván bederesedett a fagyos marcangolástól. A ponthoz érve megkaptam a pecsétet és egy müzlit, amit azonnal behabzsoltam és már fordultam is az ajtó felé, Normafára sietve. Itt kedves kis családok szánkóztak, élvezték a havazást, ami ilyenkor egy kis erőt csempészhet az ember lelkébe. Jó embereket ilyen közegben látni, nem pedig tarkót nézegetni tömött buszokon…
Miután a zöld jelzés Janka úti kereszteződésében felírtam a kódot, erőteljes szembe túrázást véltem felfedezni a Szépjuhászné-hoz menetelvén. A szembe forgalom oka egy másik TT volt, Vár a Mikulás néven és jó kedélyű mikulás ruhás fazonokat hozott magával a hegyi szerpentinre. A Szépjuhászné-hoz érve megkaptam a pecsétet és szinte már a szokásos forralt bor adagot magamba téve vágtam neki a maradék 14 km-nek.
Hurrá! Itt vannak a Sorrento-sziklák!
Nos, ha eddig ember undorom volt, most jól érezhettem magam, hisz Budaörsig egy lélekkel sem találkoztam nagy örömömre!
Makkosmária felé vezető utamon erős sárkerülgetésbe keveredtem és néha le-le tapadt a bakancsom az ingoványba, de ezt a nehézséget kompenzálta az ott elfogyasztott banán és házi sütemény kombó, ami a maradék útra kellő energiát adott. Stempli az itinerbe és a maradék út a kedvenc szakaszomon vitt végig, a sárga jelzésen. Kanyargós utak, kemény szintezés, éééés Sorrento-sziklák!
Imádom ezt a látványt, kicsit amerikai nemzeti park feeling fog el a fenyves láttán 🙂 Innen már gyerekjáték a maradék táv, városi szakasz és egy kedves útitárs segített be a célba. Az úriember, aki mellém szegődött, heves érdeklődéssel hallgatta a meséket a túrákról, miértekről és a hogyanokról. Nem oda tartott ahova én, csak egészségügyi sétán volt, de elkísért egészen a Decathlonig 🙂 Innen is üdvözlöm István bácsi 🙂 😉
Én nem csalódtam!
Célba érve fáradtan és átfagyva vettem át a díjazást, ami igen pazarra sikeredett és eléggé szemrevaló lett!
Sok negatívumot hallottam Attila unokáiról, de én nem csalódtam. Zsíros deszka, üdítő, sütemény. Minden volt, ami a fáradt harcosoknak kijárt egy ilyen nap után 🙂 Összességében nem bántam meg, hogy elindultam, bár számomra!!! eddig ez volt a legnehezebb túra az augusztusban kezdett TT-zés óta, ebben biztos vagyok.
Januárig már nem lesz több számomra könnyen elérhető TT, így ezt az évet ezzel a túrával zárom, ami az első bronz fokozatú Túrafüggő éremhez segített hozzá 🙂 Köszönöm ha elolvastad, találkozunk jövőre! Kellemes és békés ünnepeket kívánok 🙂
