A Dunazug-hegyvidék kalandos területén, azon belül a Pilis völgyében fekszik Pilisszentkereszt csodaszép települése. Dobogókő lábánál, a Pilis előtt hever ez a barátságos kis község. Az egyik legnépszerűbb kirándulóhely kiinduló központja, hiszen a településhez tartozó Dobogókő mellett olyan látványosságokat érhetünk el rövid időn belül, mint a Vaskapu-szikla, Dera-szurdok, Holdvilág-árok vagy Pilis-tető a Boldog Özséb kilátóval.

 

Miért érdemes Pilisszentkeresztet választanunk kirándulásunk során?

Pilisszentlászló közúton 3 irányból is megközelíthető. Eljuthatunk ide Pomáz, a szomszédos Pilisszántó felöl, valamint Pilisszentlélek irányából is. A nagyobb települések, mint például Pomáz 12,2  km-re fekszik, Esztergom pedig 19,3 km-re található, de a magyar emberek fővárosának északi határától sem vagyunk olyan nagyon messze, amikor itt töltekezünk fel. A távolság Pilisszentkereszt és Budapest között csupán 26,6 km.

Amikor erre járunk, olyan érzésünk lehet, mintha ezernyi remete élne itt a világtól elzártan, ugyanakkor egy boldog közösséget alkotva. Pilisszentkereszt határánál több helyen is festői szépségű bérceket figyelhetünk meg. Ilyen ormok a Kopasz-hegy, Pilis-tető, Som-hegy és a Vaskapu-hegy is.

Pilisszentkereszt bővelkedik vizekben, hiszen ezen a kis településen két patak is keresztül csörgedezik. A Kanyargós-patak végül a Dera-patakba folyik bele és együtt folytatják tovább kalandos utazásukat, amíg a Duna keblére nem öleli őket.

 

Pilisszentkereszt megközelítése

Kirándulóként nagyon kényelmes dolgunk van Pilisszentkereszt községében. Nem csak gépjárművel, de Volán busszal is könnyedén megközelíthető ez a település Esztergom és Pomáz irányából is. Kiváló lehetőség gyalogtúrák és biciklitúrák kiindulási pontjaként ez a kis község.

 

Pilisszentkereszt szolgáltatásai a turisták számára:

Szálláshely: Pilisszentkereszt több zarándokszállással is rendelkezik.
Étkezés: Emma vendéglő
Bolt: a faluban van egy kicsi élelmiszerbolt
Cukrászda: Hilda cukrászda a mennyei ízharmónia földje

 

Ajánlott túraútvonalak Pilisszentkereszt kis falujából:

  • Dera-szurdok

    Érdemes felkeresned a már előbb említett Dera-patak által vájt Dera-szurdok lenyűgöző hasadékát. A Pilisszentkereszt közvetlen közelében található és onnan induló kis kanyont úgy tudjuk megnézni, ha a kék sáv turista jelzést követjük. A jelzés a Fő utcát keresztezi, és nekünk a Petőfi Sándor utca felé kell indulnunk.A faluból kiérve máris az erdőbe érünk. Az emberek alkotta környezetet hamar magunk mögött hagyjuk. A meredek 1-1,5 km hosszú szakadék szemet gyönyörködtető varázslatával nyűgözhet le bennünket.

    Ez a Pilisszentkereszt melletti kis völgy a maga pompázatos romantikájával sok turista szívét meghódította már. Fantasztikus hangulatú az a sok kis fahíd, ami a Dera-patak felett vezet át. Miután kiértünk a szurdokból egy kellemes kis pihenőhellyel találkozhatunk.A kék sáv jelzést ezután le kell cserélnünk a kék M jelzésre bal kéz felé. Miután átkeltünk a főúton, egy darabig az út mentén kell haladnunk, majd egy ötös kereszteződésnél be kell fordulnunk balra, a sárga M jelzésre. Ez a jelzés visszavisz minket a kiindulási pontunkra.

    Ennek a Pilisszentkereszt településről induló túrának az adatai a következők:
    Távolság: 5,09 km
    Szintemelkedés: 208 m
    Időtartam: 2-3 óra

  • Boldog Özséb-kilátó

    Pilisszentkereszt központjából a Fő utcán elindulva Pilisszántó felé jobbra forduljunk le a Patak sornál, még a település vége előtt. Itt már követhetjük a zöld sáv jelzést. Utunk során csodálatos középkori kolostor romjai mellett fogunk elhaladni. A Klastromkert után a Klastrom kutat is magunk mögött hagyva már a természet birodalmában járunk. Érdemes megkóstolni a kút vizét!A nyugalom és a természet lágy dallamai úgy hatnak, mintha itt megállt volna az idő! A Kétbükkfa-nyeregnél át kell váltanunk a zöld kereszt jelzésre. Egy hármas kereszteződésnél csatlakozik utunkhoz a zöld sáv jelzés. Az utunk folytatásaként haladó bal oldali kereszteződés lesz a megfelelő választás, hiszen ezen tudunk eljutni a Boldog Özséb-kilátóhoz.
    Innen még 4 km a Pilis legmagasabb pontja a Pilis-tető. A kilátóhoz a zöld háromszög fog felvezetni. Felérve a toronyba fenséges panoráma fogad minket. Megérkeztünk a Dunántúli-Középhegység legmagasabb pontjára!

    Innen jó időben, akár a Börzsönyig is el lehet látni. Dobogókő települését is közelebbről szemügyre vehetjük innen. Megtapasztalhatjuk a vidék fantasztikus szépségét, amikor felbukkan előttünk a a Budai-hegység és a Vörösvári-medence is.
    Amikor magunkba szívtuk a körülöttünk elterülő látvány erejét, akkor a visszavezető zöld háromszög után a zöld sáv jelzést kell követnünk, annak az útnak a folytatásaként, amiről letértünk a kilátó kedvéért. 3 km múlva utunkat az a piros jelzés fogja keresztezni, ami visszavezet a kiinduló helyünkre. De csak akkor, hogyha a bal oldalon lévő piros jelzést követjük!

    Pilisszentkereszt központjától indulva ennek a túrának az adatai a következők:
    Távolság: 14,81 km
    Szintemelkedés: 617 m
    Időtartam: 4-6 óra

 

Kellemes túrázást kívánunk!

 

A Pilisszentkereszthez közel eső látványosságok:

 

Pilisszentkereszt településén áthaladó túránk:

Thury György emléktúra
Bercsényi Miklós emléktúra