Létezik egy csodálatos hely Magyarországon, ahol megtapasztalhatod milyen törékeny is az ember a természet erejéhez képest. A Vasas-szakadék járatán végighaladva olyan érzések kerítenek hatalmukba, mintha ezek a lenyűgöző sziklaképződmények bármelyik pillanatban maguk alá temethetnének.

 

A Vasas-szakadék elhelyezkedése

A Vasas-szakadék egy nagyjából 20-30 méter hosszú természetes szoros, aminek a bejárása – azok számára, akik félnek a szűk helyektől – egy valódi kihívás lehet. Ennek a sikátornak a végigjárásával végül ők is leküzdhetik a félelmeiket.

Szentendre határában, a Visegrádi-hegységben fekszik a Vasas-szakadék a Cseresznye-hegy északi oldalán.  A hasadék elején a bejárat felső részére fel lehet mászni. Innen páratlan kilátás tárul a szemünk elé. A hasadék végén egy barlang bejáratával is találkozhatunk.

Amikor végig haladunk a szakadékon, olyan érzésünk lehet, mintha a mázsás sziklatömbök folyamatosan nyomás alatt tartanának. A keskeny szorosba belépve, amikor felpillantunk az alig egy méter széles hasadékból, rájövünk arra, milyen parányi is az ember valójában. A következő pillanatban pedig már túlon-túl is nagy darabnak  érezhetjük magunkat a szűk folyosón.

 

Honnan ered a Vasas-szakadék elnevezése

A Vasas-szakadék nevét egyesek szerint arról kapta, hogy a vízzel és levegővel érintkező kőzetfelszíne vörösesbarnássá színeződött el, és ez a rozsdára emlékeztetett. Ez pedig a kőzet vastartalmának a jele. Mások szerint az itt gyakran kiránduló csepeli vasgyár dolgozói nevezték el így ezt a lenyűgöző helyet.

Ez a szakadék nem csak a felszínen hozott létre járatot, hanem a felszín alatt is. A Visegrádi-hegység negyedik leghosszabb természetes módon kialakuló barlangjával is itt találkozhatunk.

 

A Vasas-szakadék megközelítése:

Szentendrén, a katonai tábor mellől követnünk kell a zöld sáv jelzést, majd a zöld omegát és már el is jutunk a célunkig. A Kő-hegyi Menedékháztól és Lajos forrástól pedig a sárga sáv jelzést, majd a sárga omega jelzést.
Szentendréig könnyedén el juthatunk autóval és tömegközlekedéssel is. Lajos forrásnál parkoló áll a rendelkezésünkre, Kő-hegy azonban kizárólag gyalog közelíthető meg.

 

A Vasas szakadék egy igazi kihívás

A Vasas szakadék egy igazi kihívás azok számára, akik tartanak a szűk helyektől

 

Ajánlott túraútvonal a Vasas-szakadék bejárásához:

A Szentendre HÉV állomástól indul a túránk, ahonnan a Dunakanyar körútra kell kimennünk. Balra fordulva addig kell haladnunk, amíg el nem érjük a Bükkös patakot. Mielőtt áthaladnánk rajta, forduljunk el balra, a kerékpár útra, ami a patak mellett vezet.  Ezen az úton haladva nagyjából 6 km múlva bal oldalon fogunk találkozni a zöld sáv jelzéssel. Ezen haladjunk tovább egészen addig, amíg a zöld omega jelzés nem keresztezi az utunkat. Ekkor forduljunk rá erre a jelre, és haladjunk rajta addig, amíg meg nem érkezünk a Vasas-szakadék bejáratához.

Ez a csodálatos természeti értékünk egészen biztos maradandó nyomot hagy majd bennünk, ha először járunk itt. Ez az újszerű érzés kellemes emlékeket fog bennünk felidézni, amikor csak eszünkbe jut.

Miután a természet átenged a külső védvonalán, folytathatjuk az utunkat előbb a sárga omega jelzésen, majd amikor keresztezi azt a sárga sáv jelzés, akkor bal kéz felé forduljunk be Kő-hegy irányába. Az itt található menedékház mellett kényelmesen megpihenhetünk, elfogyaszthatjuk az elemózsiánkat, és még a tájban is gyönyörködhetünk.

A kiindulópontunkhoz a sárga sávon kell tovább haladni. Innen mindössze már csak 6,5 km-t kell megtennünk, hogy visszaérjünk Szentendrére.

A Vasas-szakadék ezzel az útvonallal 16,28 km alatt járható be, valamint 451 m szintemelkedésre kell számítanod. Ezt a távot 5-6 óra alatt kényelmes tempóban tudod megtenni.

 

Kellemes túrázást kívánunk!

 

A  Vasas-szakadékhoz közel eső látványosságok:

 

A Vasas-szakadék mellett elhaladó túráink:

Bulcsú vezér emléktúra
Bottyán János emléktúra
Zrínyi Miklós emléktúra
Sebő Ödön emléktúra