A természet lelassít, megnyugtat, feltölt
5 (100%) 2 votes

 

Hajnali 1 óra 45 perc, ébresztő. Kb. 3 órás autózás áll előttünk, hogy Hajdúsámsonból, Debrecenből Budapestre érjünk, a Széchenyi emléktúrára. Közben beszélgetünk erről-arról . Egyetlen túrán vettem részt eddig , ami nagyjából fele ekkora táv volt, de kezdjük az elején.

Egy-két napja kaptam az infót, hogy mehetnénk túrázni (egy év után újra). Kaptam az alkalmon, hiszen első túrámon is felemelő élményben volt részem. Kérdésemre tapasztalt túrázó barátom hanyagul odavetette, hogy természetesen az 50 km-es túrán indulunk. Viccesen megjegyeztem, hogy majd visz a hátán, ha nekem már sok lenne, de valójában nem igazán volt időm ezen elmerengeni. Aznap volt időnk az autóban beszélgetni. Gyuri szerint minden rendben lesz, gyalogolunk, beszélgetünk, friss levegőt szívunk, nevetünk, töltődünk….

Hűvösvölgy, 6 óra, regisztrálunk, indulunk. Az első kilométerek után megfeledkeztem arról a félelmemről, hogy nem tudom teljesíteni a túrát. Csak a pillanatra koncentráltam : milyen jó a szabadban elidőzni, csodálni a fákat, a tájat, a természeti- és történelmi kincseket.

 

Végre van idő!!!!

Beszélgetni családról, munkáról, féltve őrzött, eddig ki nem mondott gondolatokról, viccelődni, nevetni. Amikor elfogytak a szavak, maradt a csend, távol a városi zajoktól. Belegázolok a rozsda-arany avarba, magamba szívom az illatát, hallgatom a száraz levelek surrogását. PÁRATLAN!

Ellenőrzőpontról ellenőrzőpontra haladunk, mindenütt közvetlen, barátságos, segítőkész emberek fogadnak, érdeklődnek: „Minden rendben ment-e eddig?” Kínáltak energiapótlással, folyadékkal. Bevallom, nem mertem hosszabb ideig ücsörögni, tartva attól, hogy nehéz lesz továbbindulni, ha sokat időzünk és attól is tartottam, hogy amikor besötétedik, félelmetes lesz az erdőben közlekedni.

Nagyjából délután 4 óra magasságában eleredt az eső. Először csak szitálva, majd egyre hevesebben. Éppen besötétedett, a lábunk előtt elterült az ezernyi fénylő csillagként ragyogó Budapest. Még távolról is hallani lehet a város zaját. A hegy sötét, nyugodt, csendes. Ez a kontraszt maradandó élmény számomra.

 

…hogy eltávolodjunk a zajos világtól

Ez a nap arra való, hogy szó szerint és képletesen is eltávolodjunk a zajos világtól. Itt a hegyen, a sötétben, a csendben sikerült felülkerekednünk rajta. Körülbelül ezzel egy időben erős fejfájás tört rám, ami talán abból fakadt, hogy kevés folyadékot juttattam a szervezetembe. Ettől kezdve számoltam vissza a kilométereket, néztem az órát és imádkoztam, hogy hamar érjünk célba.

És, ahogy ilyenkor lenni szokott, egymás után háromszor is rossz irányba indultunk és újra és újra a csodaszép, fényben fürdő Erzsébet-kilátónál kötöttünk ki, ami harmadik találkozásunkkor már nem is tetszett annyira.

Végre rátaláltunk az utolsó előtti ellenőrzési pontra, ahol a kedves Segítőnk, értesülve kínzó fejfájásomról, felajánlotta, hogy autóval visszavisz a célba. Megköszöntem, de nem ezért jöttem.

Összeszedtem maradék energiámat és elindultunk az utolsó 6 km meghódítására. Közben a ruházatom is egyre jobban átázott, kezdtem fázni. Ekkor túratársam, Barátom, Gyuri úgy döntött, nem keressük tovább a jeleket, hanem a legrövidebb úton megyünk vissza a kiindulópontra. Így is történt. A végállomáson töredelmesen bevallottuk „bűnünket” de a telefonos applikáció szerint a megtett távunk 56,4 km lett. Ezután gondolhatja bárki, többet bizonyára nem vállalkozom ilyen útra….

Újabb 3 órás autózás haza. Kb. éjfélkor kerültem ágyba. Másnap a fizikai kimerültség jeleit tapasztaltam magamon, de a lelkem SZÁRNYALT és azóta is…

Egy nap kellett, hogy regenerálódjak és másnap újra indultam volna. Megfertőződtem. Végérvényesen.

 

Mit tanultam?

Jobban megismertem önmagamat, a határaimat, megtanultam rábízni magamat egy tapasztalt túrázóra, átengedni az irányítást, tisztelni a természetet, az őseinket, a történelmünket. A természet lelassít, megnyugtat, feltölt. Jó társaságban, kedves emberekkel lehettem, lelkiismeretes szervezőkkel találkozhattam. Köszönöm.

Ez az élmény hosszú ideig táplálékul szolgál a lelkemnek. Egészen a következő túráig.

Szerző: Berde Barbara