Görgei Artúr – az élő vértanú
5 (100%) 1 vote

 

Görgei Artúr, a nagy vezér

 

Görgei ArtúrAz 1818. január 30-án született Görgei Artúr, az 1848-as szabadságharcunk egyik legzseniálisabb hadvezére, akire a világosi fegyverletétel miatt mégis a bűnbak szerepe hárult.

Elszegényedett köznemesi családban nevelkedett, ami az ő és testvérei életére is rányomta a bélyegét.  Igen korán egy tiszti iskolába iratkozott és katonának állt. 1837-ben hadnagyként kezdte meg pályafutását, mégis nagyon visszafogottan élt, hogy családját támogatni tudja.

1845-ben hagyta ott a sereget, és Prágába ment vegyészetet tanulni az egyetemen. Nevéhez  fűződik a laurinsav felfedezése.

 

A szabadságharc hírére már májusban jelentkezett a Honvédségbe. Nevében az y-t ekkor cserélte le i-re a forradalom iránti elköteleződésének kifejezéseként. Szolgálatát rögtön századosi, majd őrnagyi rendfokozatban kezdte meg.

 

A  lázadó szabadságharcos

Görgei nyáron megszervezte a fegyver utánpótlást hadserege számára, és  egy gyár terveit is elkészítette, hogy honvédei a megfelelő minőségű fegyverhez jussanak. Nyár végére már a Dunától keletre lévő területek főparancsnokává vált.

Széleskörű elismertségét nem csak a páratlan szervező tehetségével érdemelte ki, de példát statuált az ellenséges kém, Zichy Ödön gróf felakasztásával is. Kossuth Lajos hamar a bizalmába fogadta, és közvetlenül Perczel Mór alá osztotta be, a horvátok ellen való vonulásra felszólító paranccsal.  A közös feladat nem volt problémamentes, hiszen Görgei sok esetben hagyta figyelmen kívül felettese utasításait, de végül mégis ezeknek az ellenkezéseknek volt köszönhető az, hogy Jellasics erőit szétkergethették.

Október 6-án egy századdal vert szét és kényszerített fegyverletételre egy horvát ezredet Ozoránál. Perczel még aznap fejbe akarta lövetni az ifjú hadvezért parancsmegtagadásért, azonban másnap honvédezredessé nevezték ki, és a Móga János tábornok vezette fel-dunai hadsereghez helyezték át.

Nem sokkal később a magyar csapatok az osztrák határt is átlépték. Emberei jó részben tapasztalatlan nemzetőrökből és népfelkelőkből álltak, akik az ágyútűztől és a gyors visszavonulástól megijedtek és tömegesen megfutamodtak.

 

Ész, erő és stratégia

Móga lemondása után, 1848. november 1-jén lett a feldunai hadsereg fővezére, és a határok védelmét, valamint a Habsburgok feltartóztatását kapta feladatául. Kossuth kívánságára a visszavonult csapatával határvédelemre rendezkedett be. Ezt egy szedett-vedett sereggel lehetetlen lett volna kivitelezni, így az osztrák seregek előrenyomulása elől fokozatosan visszavonult a főváros felé.

Az alá beosztott embereket pár hét alatt ütőképes sereggé kovácsolta. Tisztában volt vele, hogy aki mindent meg akar védeni, az elveszíthet mindent. A császári csapatok közeledtével fokozatosan vonult vissza. Lassan, de folyamatosan. December 26-án végül Győrt is kiürítették, hiszen a hatalmas túlerővel szemben ostobaság lett volna harcba bocsátkozni.

Kossuth ezzel szemben tábornokait folyamatosan a harc felvételére buzdította, és Perczel Mór nyitott volt erre az elképzelése.  Vereségével  azonban még nagyobb terhet rakott Görgei vállára, mert így már csak az ő csapata maradt, aki harcba tudott szállni a főváros védelméért.

Görgei Buda kiürítése után újra megtagadta a parancsot, miszerint a Tiszántúlra kellett volna visszavonulnia. Ehelyett északra indult és kiadta váci nyilatkozatát, melyben a felelősséget a politikusokra hárította, és kifejtette ellenző véleményét a birodalomtól való teljes elszakadástól. Ezzel a lépésével katonáinak és vezéreinek a bizalmát még inkább megerősítette és a morált is megnövelte.

Egy gyors haditanácsot követően Görgei Artúr serege észak felé vette az irányt, hogy elvonja az osztrák főerőket a Tiszántúltól és időt adjon a védelem hatékony megszervezésére, és kialakítására.  Windisch-Grätz teljes mértékben összezavarodott ettől a taktikai lépéstől, mivel nem tudta az ellenséges sereg pontos méretét, és kénytelen volt csapata java részét Budán állomásoztatni az esetleges hátbatámadás lehetősége miatt.

Ennek a zseniális húzásnak köszönhetően a magyar csapatok lélegzetvételnyi időhöz jutottak, amit képzésre és a készletek feltöltésére kitűnően ki tudtak használni, köszönhetően a bányavárosoknak, amik teljes mértékben megfeleltek erre a célra.

Dembiński kápolnai veresége után a honvédtisztek egyöntetűen Görgeit óhajtották fővezérnek, de Kossuth ezt nem engedélyezte, mivel ekkor már ő is le akarta lövetni zendülésért. A kinevezett Vetter Antal később betegség miatt lemondott, és saját helyére ő is Görgeit kérte, aki az ezt követő tavaszi hadjáratban felszabadította az egész Duna-Tisza közét, megverte a császári haderőt, és még a Felvidéket is visszafoglalta. Háromhetes ostrom után pedig, május 21-én Budát is visszavette.

 

Méltatlanságban is méltóságteljesen

A sikernek az orosz segítség megérkezése vetett véget. A politikusok ezek után azt szerették volna , ha délre vonulnak, hogy a török határnál el tudjanak menekülni. Mivel Görgei Artúr nem értett egyet a komáromi erőd feladásával, ezért július 1-én megfosztották fővezéri tisztségétől, ami azonban katonáit a legkisebb mértékben sem érdekelte. Továbbra is az ő parancsait követték. Emiatt a leváltási parancsot is gyorsan módosították.

Végül az egyet nem értés ellenére Görgei elindult seregeivel déli irányba, 4-5-szörös túlerővel szemben, és nem csak a császáriak, de az oroszok kezéből is kicsúszott. Közben az oroszokkal titokban folytatott béketárgyalások is kudarcot vallottak. A temesvári vereség után teljhatalmat kapott, de ekkorra ez már kevésnek bizonyult. 1849. augusztus 13-án a magyar seregek letették a fegyvert az oroszok előtt.

A két nappal korábbi haditanácson emberei előtt felvázolta a lehetőségeket:
„Az ideiglenes kormány, mely elhibázott intézkedéseivel jelenlegi nehéz helyzetünkbe sodort bennünket, leköszönt. Tagjai, néhány kivétellel, személyes biztonságuk felől aggódva, futásban kerestek menedéket. A vezéri pálca mellé, melyet vitéz csapataim bizalmának köszönhetek, ma a legfőbb polgári hatalmat is kezembe vettem. Mindenki rám néz most, mint utolsó reményére – és én csak egy esendő ember vagyok – és sohasem éreztem ezt annyira, mint éppen ebben a nehéz órában… Ilyen körülmények között a fegyverletételre, mégpedig az orosz csapatok előtti feltétlen fegyverletételre szavazok, mert azt remélem, hogy a cár nagylelkűségébe vetett bizalmunkat az ő nagy hatású közbenjárása Ausztriánál, remélhetőleg nemcsak a mi, hanem szegény hazánk érdekében is igazolni fogja. Előre látom, hogy talán milliók, az elvakultságtól vezetve vagy az országot sújtó határtalan nyomorúságot teljes egészében nem ismerve; árulással fognak vádolni…”

A világosi fegyverletétel után Kossuth levelében árulónak bélyegezte. Bár a többi tábornoktól eltérően kegyelmet kapott, 1867-ig Frankfurtban raboskodott. Miután hazatért, Visegrádon élte le hátralévő életét. Munkát soha nem kapott már, szinte mindennapossá váltak a szóbeli inzultálások. Ezeket figyelmen kívül hagyta, a lelkiismerete tiszta volt. 1916. május 21-én, 98 évesen távozott el lelke szeretett szülőföldjéről.

 

A példakép

Görgei Artúr zseniális hadmozdulatai, elterelései, a rá jellemző gyorsaság és bátorság tette ezt az időszakot a szabadságharcunk legszebb periódusává.  Katonái rajongása és bálványozása közepette bátran mentek volna utána a halálba is, ha kell. Kötelességét híven teljesítette, büszke öntudata haláláig elkísérte.

Tisztelettel adózzunk a nagy katonának, aki hősiességében egy percig sem lelhette örömét. Egy legendás katona előtt, aki a magyar vitézség, a magyar kard megtestesítője volt a csatatereken.
„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.”
(Görgei Artúr nyilatkozata Móricz Zsigmondnak)
“Nem féltem a haláltól, mert meg akartam halni! Minden csatába azzal mentem, hogy kitártam magam a golyóknak! Bele a csata legnagyobb tüzébe s kitártam a karom és azt kiáltottam: Anyám! – És láttam őt az égben…”

 

Görgei Artúr emléktúránk részleteit itt találod: Görgei Artúr emléktúra